Ohh.
Na..most fejeztem be.Megint úgyérzem végem.
Mostanában sokszor éreztem ezt...
Mondják, hogy ez a magam sajnáltatása.Milyen jólenne ha ez csak sajnáltatás lenne.
Istenem milyen jó.
Összeomlok.
Inkább nem mondom mivan a lelkemben.
Csak annyira elszöknék...
Senkit sem érdekel mivan velem.
Miaz hogy megváltozok?
Sose kérdezitek miért változok?
Olyan szépen eltudnék tünni.
Senki sem venné észre.
Engem sokkol a világ.
Igen kell az hogy rámírjon valaki..és megkérdezze mi a baj.
Kell az, hogy valaki megöleljen.
Kell az , hogy igenis érdekeljen valakit hogy mibajom van.
Mit teszek mindig , hogy ezlesz?
Miért kell úgy beszélni velem, mint egy kutyával?
És végül..én miért nem lehetek valakinek néha fontos is..?
Hát sosem értitek meg? Nem érted mi az hogy szenvedés, hogy fájdalom, hogy magány?
Úgylátsziknem...
Én bocsánatot kérek ha valamit teszek a többiekkel szemben.
Sose vagyok bunkó azokkal akiket szeretek.
Mindig én vagyok az első aki segít nektek.
Ti miért aláztok mégis?
Itt tartok, hogy egy blogon mesélem el a fájdalmam akit bárki elolvashat.
Ésmajd jót röhögsz.
{ügyesvagyszinti.}
Szerintem ezt is letörlöm majd.
De ti..
áh.=/
Én kurva naív vagyok.
Igazából senkitől sem
kérem, hogy értse meg mi a bajom.
Nem kell.
Csak azért egy valami fáj..:
szeretlek.
és félek, hogy eltávolodunk.Elveszítelek.
És ettől rettegek.
Megint azlesz mint múltkor...
ahj és szorítja a torkom a sírás.
Olyan hülyén érzem magam...
te nem egy ilyen hülyét érdemelsz, mint én.
Pedig én annyira akarom.
Túlságosanis?
Nem számít semmi már...
nem tudok elmenni a barátaimmal ide-oda, nemvagyok boldog.
Mi maradt?
te.
Nemtudokmár semmitsem.


Éncsakszeretlek.
:(